MENÜ

Négy fal között

 

A családon belüli erőszak ma már Magyarországon sem tabutéma, egyre többet beszélünk róla, és egyre többen ismerik fel környezetükben is a jelenséget. A bántalmazottak is tájékozottabbak, mint néhány éve, és tudják, hová fordulhatnak baj esetén. De még ma is sokan vannak, akik a félelem és a szégyenérzet miatt senkinek sem mernek szólni, csak némán tűrnek tovább.

A krízisellátásban részesülők főleg nők és gyerekek. Az utóbbi években elszomorítóan nőtt a gyermekbántalmazások száma is; míg 2010-ben 984 gyermek került a krízisellátásba, 2012-ben már 1672. De a bántalmazottak között férfiak is vannak; 2012-ben 11-en menekültek el otthonról, főleg a párjuk által alkalmazott lelki terror miatt, de olyanok is vannak, akik kemény fizikai bántalmazásban is részesültek.

24 órás telefonszolgálat és titkos védelem

A minisztérium 2000-ben indította el 24 órás telefonszolgálatát, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (06-80/20-55-20). 2004-ben jött létre az első krízisközpont Budapesten, majd sorra követték a regionális krízisközpontok is, 2005-ben pedig a 25 fős Shelter-ház, az ún. titkos ház is elkezdte működését. Ide azok a súlyosan bántalmazott nők kerülnek, akiknek azonnal menekülniük kell otthonukból. A hely címe teljesen titkos, épp azért, hogy a bántalmazók még véletlenül se találhassanak rá áldozatukra. A bántalmazottak 30 napig maradhatnak itt, és szakemberek gondoskodnak róluk.
A krízisközpontok címét sem verik nagydobra – de volt már olyan eset, hogy a feldühödött, magából kikelt férj szétverte a berendezés egy részét. Ezért is célravezetőbb – mondja a főosztályvezető-helyettes –, ha a bántalmazott egy, az ország másik végében található központba kerül. Itt is 30 napig maradhatnak, ami – ha szükséges – további 30 nappal meghosszabbítható. A krízisközpontok általában 4-5, de van,  ahol 25 főt is tudnak fogadni. A kezdeti időszakban az esetek 70-80%-ában a bántalmazottak visszamentek bántalmazójukhoz, mára ez az arányszám lecsökkent, és a krízisközpontba kerülők egyharmada úgy dönt, hogy inkább családok átmeneti otthonába megy.

Praktikus információk a NANE vonalán


Erőszak a négy fal között
A NANE (Nők a Nőkért, Együtt az Erőszak Ellen) 1994 óta üzemeltet telefonos segélyszolgálatot (06-80/505-101) a családon belüli erőszak áldozatainak számára.
„A segélyvonal első éveiben nagyon sok hívó első kérdése az volt, hogy ugye ez anonim vonal, és nem kell megmondani a nevemet. Ma már nagyon sokan kezdik úgy, hogy bemutatkoznak, ami egy jel arra, hogy a nők már tudják: nem nekik kellene bujkálniuk az elszenvedett erőszak miatt” – mondja Wirth Judit, a NANE munkatársa.
A segélyvonalon képzett önkéntesek a hét hat napján este hattól tízig várják a hívásokat. Az önkéntesek hosszú képzési folyamaton esnek át, mire ők maguk is segíthetnek. A hívók többsége bántalmazott nő, akik leginkább fizikai erőszak esetén telefonálnak. A lelki terror sok esetben már fel sem tűnik, és szinte természetessé válik. NANE önkéntesei több olyan esettel is találkoztak, mikor valakinek betört a koponyája, eltört az orra, vagy egyéb csonttöréseket szenvedett, és olykor orvosi ellátásban sem részesült, mert a bántalmazó nem engedte el őt orvoshoz. Volt olyan hívó is, aki nem merte otthonában felkapcsolni a villanyt, hogy a bántalmazó ne tudja, mikor van otthon, és álruhában járt ki az utcára, és olyan is, aki a munkahelye padlásán éjszakázott, mert annyira félt. De olyan is akadt, akinek a partnere konyhakéssel a kezében feküdt le mellé aludni, mikor a nő elmondta, hogy szakítani akar.
„A segélyvonalon mi nem adunk tanácsot, hisz a saját helyzetét mindenki maga ismeri a legjobban. A beszélgetés során praktikus információkat adunk pró és kontra, és körbejárjuk az adott problémát minden lehetséges oldalról. Mi történik, ha feljelentést tesz, és mi, ha nem tesz; felvázoljuk, mik az előnyei és hátrányai a különböző  lépéseknek. De azt minden esetben elmondjuk, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy biztonságban éljen, és fellépjen az erőszak ellen, amelyhez mi minden fontos és szükséges információt megadunk.”

 www.nane.hu              

 Az oldal tartalma alkalmas lehet a nyugalom megzavarására.

 A nők elleni erőszak

„A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat a nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, kényszerítést, szabadságától való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában. Beleértendő de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, (…) a házasságon belüli nemi erőszakot (…)  Az ENSZ meghatározása szerint

 Szóbeli (verbális) erőszak: A lekicsinylés, sértegetés, gúnyolódás, nevetségessé tevés, fenyegetés (öngyilkosság, verés, stb.)

Lelki erőszak: Alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása. Eltiltás családtól, baráttól, foglalkozástól. Önbizalom módszeres lerombolása, elzárkózás közös megbeszélések elől, állandó hibáztatás, állandó ellenőrzés, átkutatás (zsebek, táskák), csapkodás, tárgyak dobálása.

Testi erőszak: Lökdösés, pofozás, haj húzás / kitépés, ököllel / eszközzel való ütés, harapás, rugdosás, rázás, tárggyal való fenyegetés, alapvető testi igények megtagadása (éhezés, szomjazás, alvás megvonás, ürítés kontrollálása), be / ki zárás, megkötözés és mozgásszabadság korlátozása.

 Szexuális erőszak: A nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, nemi erőszak, szexszel való fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal való nemi erőszak, intim testrészek bántalmazása, prostitúcióra való kényszerítés, reproduktív jogok korlátozása (fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés.

 Gazdasági erőszak: Anyagi függésben tartás, munkáról való lebeszélés vagy attól való eltiltás, fizetés elvétele, fillérre való elszámoltatás, zsarolás közös néven lévő céggel.

 Miért tűrik?

  • „ A gyereknek apa kell, az erőszakos apa is több a semminél.”
  • „ Míg a halál el nem választ.”
  • „ Amikor nem durva, boldog vagyok, talán a szerelem megváltoztatja.”
  • „ Jobb, ha nem tud erről senki, nem tudnám elviselni ha, kiderülne...”
  • „ Úgysem találnék nála jobbat. Azt mondja, rossz anya vagyok és feleség, ráadásul egy ilyen nő úgysem kéne senkinek.”
  • „ Megfenyegetett, ha elmondom…”
  • „ Megfenyegetett, ha elhagyom, megöl engem és a gyerekeket. Egyébként is hová mennék?”
  • „ Azt mondta nem tud nélkülem élni. Öngyilkos lesz, ha elhagyom.”

 Tények:

  • 95%-ban férfi bántalmazza a nőt, ő az agresszív fél. A fennmaradó százalékba tartozik, hogy a nő az agresszív, emellett leszbikus és homoszexuális partnerek.
  • Minden 5.-dik nőt rendszeresen bántalmaznak.
  • Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.
  • Egy pofon után jön a többi is.
  • A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket. „Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mással.” , „Persze, még a végén én is kapnék.” , „ Jó fantáziája van ennek a gyereknek.” , „ Ő soha nem tenne ilyet…” , „Lehet csak a verésből ért.” , stb.
  • Magyarországon a meggyilkolt nők 60%-a házastársa vagy élettársa áldozata.
  • A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25%-át várandósan is megverik. 10%-ábanaz véres vetélést okoz.
  • A nőnek a házasságon belül is joga van nemet mondani. A házasság senkit sem foszt meg semmi alapvető, sem állampolgári jogaitól. 1997 óta Mo.-on a házasságon belüli erőszakot is bünteti a törvény.
  • A legtöbb nemi erőszak az áldozat otthonában, illetve környékén történik, az elkövető pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.
  • A nemi erőszakot elkövetők 87%-a fegyvert vagy közbiztonságra veszélyes eszközt hord magánál illetve fenyegeti áldozatát.
  •  A nemi erőszak miatti hamis bejelentések aránya 2-2,5%.

 

Távoltartás tavoltartasBE

Gyerekbántalmazás a családban

Gyerekbántalmazás (OMSZ)

Kiskorú veszélyeztetése

A Gyermekek szexuális kizsákmányolása

Nemi erkölcs elleni bűncselekmények

 

 

  

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Hírek

Szavazás

Végezne önkéntes tevékenységet a közbiztonság javításáért és fenntartásáért?
Nem
Igen
Asztali nézet