MENÜ
 Az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület kezdeményezése
 
"Célunk, hogy ezen a délutánon az időseket és fiatalokat, a fogyatékkal élőket és az egészségeseket közelebb hozzuk egymáshoz, valamint a kerületünkben dolgozó önkéntes és civil szervezetek munkáját ismertebbé tegyük a kerületben élők, dolgozók, és a hozzánk látogatók számára. Azért lett a rendezvény elnevezése „Önként a célig” mert a résztvevők mind egy olyan egyesület  vagy szervezet akik nem csak a rendezvényen vesznek részt önként hanem tevékenységüket is önzetlenül vagy önkéntesen végzik. Egy olyan célért dolgoznak valamilyen formában mely jobbá teheti a társadalmat és az emberek javát szolgálja."
A rendezvény fővédnöke Wintermantel Zsolt/Újpest Polgármestere.
 
                        
 
 
 
hirek130623.mp3
 
2013.06.22.-én az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület által megrendezésre került, az "Önként a célig" szabadidős program az Újpesti Ady Művelődési Ház udvarán.
A rendezvényen részt vett az egyesület kerékpáros kresz pályával, ehhez kapc
solódó társasjátékokkal, bűnmegelőzési tanácsadással, be lehetett ülni a polgárőr és rendőrautóba, ki lehetett próbálni a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság által biztosított testpáncélt, a Vecsési Polgárőrök pedig "részeg szemüvegeket" hoztak, különböző ügyességi feladatokhoz.
A Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakiskola ingyenes vérnyomás és testtömeg index méréssel készült, a Drog Stop pszichotróp anyagok használata ellen kampányolt, mellettük a Parasportpress kiállítást hozott paralimpikonjainkról, valamint felállítottak egy kerekesszékes akadálypályát, melyen bárki kipróbálhatta milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hétköznapokban egy kerekesszékesnek. A Cri Du Chat és az Ezerszín Egyesület elhozta a "Ritka szépségek" kiállítását mely ritka betegségekben szenvedő gyermekek rajzaiból állnak, illetve sátrukban kézműves foglalkozásokat tartottak.
Eljött az UTE Vívó és Kerekesszékes szakosztály, náluk kilehetett próbálni a vívó felszereléseket. Dani Gyöngyi és Juhász Veronika kerekesszékes paralimpikonjainktól pedig hallhattuk a sport szépségeit és a jövőbeli terveket.
Az Állatmentő Liga sátránál meg lehetett tekinteni az állatmentéshez szükséges gépjárművet, eszközöket, a gazdik jelképes összegért játékokat vihettek haza kedvencüknek.
Ezeknek a játékoknak az ára egy gyűjtő dobozba került mellyel támogatták az egyesületet és hozzájárultak a további sikeres munkához.
A Rex Állatsziget szintén állati jó feladatokkal és játékokkal várta a hozzájuk látogatókat.
A reggeli eső ellenére, délután szinte elviselhetetlen hőség volt kint a rendezvényen.
Czető Róland, Czető Zsanett és Pauer Krisztina hangja felfrissítette és életre keltette a Művelődési Ház udvarát.
A nagyszerű előadás után megmutatta tudását az Éva Funky SE és a Földházy Tánccsoport.
A résztvevők munkájáról interjút készített a házigazda, Szerdahelyi Roland akit mások Dj. Szerdahelyi ként is ismernek.
A programok mellett ingyenes arcfestés és lufimodellezés is rendelkezésre állt a gyerekek számára.

Valamint, hogy hűek legyünk a polgárőr élethez...
A rendezvény közvetlen bontása után, két polgárőr kollégától segítséget kért egy úr, telefon lopás miatt.
Fél órán belül meglett a három elkövető akiket a rendőrök előállítottak.

A rendezvényért köszönet a résztvevőknek, Wintermantel Zsoltnak / Újpest Polgármesterének aki egyben a rendezvény fővédnöke, az Újpesti Önkormányzatnak, az Ady Művelődési Háznak az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület kollégáinak!
 
 

Hírek

Szavazás

Végezne önkéntes tevékenységet a közbiztonság javításáért és fenntartásáért?
Nem
Igen
Asztali nézet